A gyógytorna valóban gyógyító mozgás

Érdemes a gyógytornának nagyobb jelentőséget tulajdonítani, hiszen segítségével akár a műtét is megelőzhető. Ha már túl késő, akkor is alkalmazhatjuk a gyógyító mozgásterápiákat, mert a rehabilitációban rengeteget segíthetnek. A Lifemed gyógytornászát, Kovács Nórát kérdeztük tapasztalatairól.

Kedves Pácienseink!

A jelenlegi járványhelyzet miatt, pácienseink és kollégáink védelme érdekében bevezetjük az Online Gyógytorna lehetőségét. 

A jelenlegi telefonos, illetve számítógépes platformok lehetővé teszik az ingyenes képi- és hangösszeköttetést a páciens és gyógytornászunk között. A személyes, fizikai kapcsolat megteremtésén kívül tehát adottak a közös munka lehetőségei. 

Az Online Gyógytorna a honlapunkon feltüntetett árak 75%-áért vehetők igénybe.

Amennyiben Önnek igénye van a szolgáltatásra, kérjük jelezze a megszokott elérhetőségeken (+36 30 586 9050, info@lifemed.hu), kollégáink tájékoztatják a részletekről.

 

Gyógytornára két esetben járnak a betegek: műtét után, a rehabilitáció részeként, vagy éppen azért, mert el szeretnék kerülni a műtétet. Sok esetben bizony nem lehet megúszni a gyógytornát, és nem is kell, hiszen csodás hatással bír.

A gyógytona a mozgással végzett gyógymódok, vagyis fizioterápiák egyike, akárcsak az elektromos kezelések (pl. fizikoterápia) vagy a balneoterápia. A betegek legtöbbször akkor találkoznak gyógytornásszal, amikor már nagyon fáj valamelyik testrészük.

„A pácienseket megpróbálom hasznos tanácsokkal ellátni, de ez csak abban az esetben sikerülhet, ha mesél nekem az életviteléről, megvizsgálhatom álló helyzetben a testtartását, mert így tudom megtalálni a gyenge pontokat. Ezután elkezdődik a közös munka, ahol felszabadítom a beteget a feszültségek alól, így egyszer csak azt veszi észre, hogy egyre energikusabb.” – mesélt munkájáról Kovács Nóra, a Lifemed gyógytornásza.

Az érintés gyógyító ereje

Azt is hangsúlyozta, ahhoz, hogy segíteni tudjon, tudnia kell, hogy hogyan zajlik a páciens egy napja, milyen szokásai vannak. Csak így tudja megmondani, hogy miken érdemes változtatnia, illetve pontosan milyen gyakorlatokat építsen be a mindennapjaiba. Jellemzően az emberek azért járnak gyógytornára, mert otthon, maguktól nem csinálják az előírt gyakorlatokat, melyek pedig egyáltalán nem ördöngösek, hiszen 10-15 alkalom alatt jól elsajátíthatók.

„A gyógytorna sok esetben érintés nélkül elképzelhetetlen. Szerintem azért virágzik a szakma, mert a 21. századi ember „érintéshiányos”. Hatalmas emberismeretre vanszükségünk a munkánk során, és persze alaposságra, minden részletre kiterjedő figyelemre, hiszen egy műtétet követően a kórházban a gyógytornásznak nincsen sok ideje egy-egy betegre, a rehabilitáció tehát nálunk folytatódik, így nagy a felelősségünk is.” – fejtette ki véleményét a szakember, akihez főleg a környékről, Ceglédről, Szolnokról, Kecskemétről járnak a betegek, de volt már, hogy a fővárosból utazott le valaki, mert csak az ő szaktudásában bízott meg.

Mindig a középpontra törekedjünk!

A gyógytorna lényege nem más, mint az izmok balanszának a megtalálása: a túlterhelt izmokat megnyújtani, amelyek pedig kevésbé dolgoznak, azokat erősíteni, átmozgatni. Első lépés mindig egy állapotfelmérés, ahol azt nézi meg a szakember, milyen eltérések vannak a testben, milyen mozgással lehetne helyrehozni ezeket, vagyis megtalálni újra az egyensúlyt. Úgy viselkedik tehát, mint egy „testszobrász”, felméri izmaink állapotát, felfedezi az aszimmetriákat.

A legnagyobb baj, hogy sokszor rosszul használjuk edzés, mozgás közben a testünket, ezért fordulhat elő az, hogy hiába járunk hetente három alkalommal konditerembe, itt fáj, ott fáj, valami nem stimmel. Ennek oka, hogy izmainkat túlterheljük, rossz a testhelyzetünk a gyakorlatok elvégzése közben, a legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy nagyrészt ülőmunkát végzünk.

Folytatjuk! Az ülőmunka izmainkra gyakorolt negatív hatásairól és a gyógytorna fajtáiról a cikk második részében olvashat.

Lifemed

Köszönjük Önöknek, hogy megtiszteltek bizalmukkal, és gyógyulásuk helyéül és eszközéül a Lifemed Diagnosztikai és Rehabilitációs Központot választották.

Nyitvatartás

Hétfő - Péntek: 09:00 - 17:00Szombat: ZárvaVasárnap: Zárva

Kapcsolat

2700 Cegléd, Mátyás király utca 53.2700 Cegléd, Kazinczy u. 2.Kapcsolat

Poszt-Covid-csomag

Fáradékonyság, gyengeség, csökkent terhelhetőség, elhúzódó köhögés, memóriazavar? Ezek lehetnek poszt-Covid-tünetek, melyek légzőszervi és szív-érrendszeri, idegrendszeri szövődmények meglétét jelzik.

A lehetséges szövődmények kivizsgálására kardiológiai, laboratóriumi vizsgálatokat ajánl a Lifemed.

  • Kardiológiai szakorvosi vizsgálat
  • Szív ultrahang
  • Vérnyomásmérés
  • Nyugalmi EKG
  • Labor (süllyedés, vérkép, CRP, Troponin-T, máj-, vesefunkció)
  • Az összes Magyarországon elérhető COVID-teszt

Jelentkezzen poszt-Covid-csomagunkért a +36 30 181 8618-as telefonszámon!

Poszt-Covid-csomag

Fáradékonyság, gyengeség, csökkent terhelhetőség, elhúzódó köhögés, memóriazavar? Ezek lehetnek poszt-Covid-tünetek, melyek légzőszervi és szív-érrendszeri, idegrendszeri szövődmények meglétét jelzik.

A lehetséges szövődmények kivizsgálására kardiológiai, laboratóriumi vizsgálatokat ajánl a Lifemed.

  • Kardiológiai szakorvosi vizsgálat
  • Szív ultrahang
  • Vérnyomásmérés
  • Nyugalmi EKG
  • Labor (süllyedés, vérkép, CRP, Troponin-T, máj-, vesefunkció)
  • Az összes Magyarországon elérhető COVID-teszt

Jelentkezzen poszt-Covid-csomagunkért a +36 30 181 8618-as telefonszámon!